Vissza a blogokhoz

A melegvíz kálváriája

Stephen White
nov_csap.jpg

A konyhában elromlott a csap és meleg víz nélkül maradtunk. A véletlen úgy hozta, hogy egy aznap érkezett szórólapon hirdető vízvezeték szerelőt kerestünk meg a problémával.

A megbeszélt időpontban ki is jött, kedves ember volt és úgy tűnt érti a dolgát. Felmérte a helyzetet, átvizsgálta az elöregedett vezetéket és csapot, nyomáspróbát végzett és megállapította mire van szükségünk – egy új csaptelepre, ami a csővezeték alacsony nyomása ellenére is működőképes.

Azon nyomban találtunk is egy csapot az Amazonon – a szerelő ellenőrizte a leírást és azt mondta, hogy megfelelő lesz. Ígértük jelentkezünk, ha a csap megérkezett. Két nap múlva meg is érkezett, ezért felhívtuk a szerelőt, hogy a hét második felére időpontot egyeztessünk vele. Másnap újabb csaptelep érkezett – véletlenül kétszer rendeltem meg. Egyet vissza is küldtünk az Amazonnak.

A vízvezeték szerelő kijött, megnézte a csaptelepet és közölte, hogy ez nem jó ide. A csaptelephez csatlakozó tömlő, ami a csővezetékhez kapcsolódik túl keskenynek bizonyult az alacsony víznyomáshoz. Ismét csaptelepet kellett választanunk. A szerelő ígérte, ha lesz megfelelő csap visszajön. Hülyén éreztem magam, hogy a második csapot is vissza kell küldenem az Amazonnak. Meleg víz hiányában pedig a mosogatás is egyre fárasztóbbá vált.

Az internetről találtunk egy csaptelepeket is értékesítő raktáráruházat néhány kilométerre tőlünk. Kiválasztottunk egy csapot, amit kifejezetten alacsony víznyomáshoz terveztek, felhívtuk őket és megkérdeztük, hogy mehetnénk-e érte. Kedves voltak, de közölték, hogy a Covid miatt zárva van a bemutatótermük. Ellenőriztük, hogy valóban a célunknak megfelelő-e a kiválasztott csap és biztosítottak róla, ha mégsem, akkor visszaveszik. A szállítás pedig 10£. Rákérdeztem el tudnának-e tekinteni a 10£ szállítási díjtól, mivel nagyon közel lakunk. Talán valaki tőlük, aki erre jár haza, bedobhatná hozzánk, gondoltam. A szállítási díjból nem engedtek, de azonnal adtak nekem 12£ kedvezményt az árból, majd hozzáadták ugyan a 10£ szállítási költséget, de még így is 2£-ot nyertem.

Megérkezett a csap, majd a szerelő is és ez a csaptelep sem bizonyult alkalmasnak, ugyanabból az okból, mint az előző. A tömlő keskenyebb volt.

Ekkor már elgondolkoztam, hogy ki a bénább – a csaptelepet áruló raktáráruház kereskedő, a szerelő, vagy én? Annak ellenére, hogy nem vagyok sem a vízvezetékek, sem a csapok szakértője azt gondolom, hogy én nem, a másik kettővel kapcsolatban, pedig én döntöttem úgy, hogy hiszek a raktáráruháznak. Arra kértem ezért a szerelőt, hogy saját véleményétől függetlenül szerelje be a csapot az én felelősségemre, akkor is, ha mégsem fog működni.

Láss csodát, minden működött és újra lett meleg víz a konyhában.

Tanulság? Ha a tárgyalásokon két forrásból származó információval van dolgunk, amelyek mindegyike jogosnak tűnik, akkor jobb, ha döntést hozunk és hallgatunk az ösztönünkre, ahelyett, hogy elbizonytalanodnánk. Lesz olyan, amikor bejön, lesz olyan néha, amikor nem, de a döntéshozatal lendületben tartja a folyamatot.

Azóta is örülök a csapnak!

Stephen White – Scotwork UK ügyvezető partner írásának fordítása

 

Stephen White
Stephen White további írásai:
Egy kifejezés, a Brexit tárgyalásokra is?
Vissza a blogokhoz

Feliratkozás blogunkra

Honlapunk védelmét a reCAPTCHA biztosítja, és érvényesek rá a Google Adatvédelmi Irányelvei és Általános Szerződési Feltételei. Tiszteletben tartjuk a személyes adatainak védelmét. További információért, kérjük, olvassa el az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.